DEBOTI Vitorlás Oktatóközpont, Miskolc

Üdvözlünk honlapunkon! Ismerj meg minket!

 

Az Egyesület  2015. évben kezdte meg működését és foglalkozik viztorlázással, versenyzőkkel, hobbi vitorlázókkal, nyári vitorlás táborok tartásával,oktatással, vitorlás versenyek szervezésével és mindezek mellett számosiskolával áll kapcsolatban a vitorlázás népszerűsítése érdekében.

Az Egyesület versenyzői  között megtalálhatóak gyerekek, és felnőttek egyaránt.

A legkisebbek Optimist osztályban, a felnőttek Laser, Kalóz, 470, Elliot 770, és J24 osztályokban versenyeznek hazánk nagyobb tavain (Balaton, Velencei-tó, Fertő-tó, Gólem-tó, Hejőkeresztúri-tó). Versenyzőink a hazai versenyek mellett résztvevői a Magyar Bajnokságoknak, a Kékszalagnak, és egyéb más rangos eseményeknek is.

Tagjaink között vannak olyan vitorlázók is, akik a vitorlázást nem a versenyek miatt szeretik elsősorban. Ezen tagjaink a vitorlázásra rekreációs sportként tekintenek, ők jellemzően munka után, illetve hétvégente vesznek részt vitorlás eseményeinken, rendezvényeinken.

Nyári vitorlás táboraink – úgy gondoljuk, hogy a magas szintű oktatás,és a baráti hangulat miatt – nagyon kedveltek lettek a 7-17 éves korosztály körében. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a régióban nálunk tanulnak legtöbben vitorlázni, jóllehet mindössze két éve kezdtük meg működésünket.

Vitorlás versenyeket is szervez az Egyesület. Kiemelkedően sikeres versenye volt az Egyesületnek a Hunguest Hotels Palota Lillafüred-Deboti Vitorlás Hétvége vitorlázástnépszerűsítő, bemutató verseny a festői Hámori tavon (Lillafüred), mely első alkalommal - hagyományteremtő jelleggel - került megrendezésre a 2016. évben.

 

Tagjaink főbb eredményei

470 Masters Világbajnokság 2.hely

Kalóz Európa Bajnokság 7. hely

Elliot Magyar Bajnokság I. hely

Kalóz Magyar Bajnokság 2. hely

Kalóz Magyar Bajnokság 3. hely

 

Egyesület céljai

Az Egyesület fő célja a régió olyan vitorlás műhelyévé válni, ahonnan akár olimpiai szintű sportolók is kiemelkedhetnek. Célunk továbbá a nagyobb közönség számára is sportolási lehetőségét biztosítani.

 

 GALÉRIA